A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) fennállásának 25 éves jubileuma alkalmából szerveztek találkozót a Bölcsészettudományi Könyvtár Nagyolvasójában. Az eseményen a könyvtár egykori és mostani dolgozói találkoztak, akik a DEENK múltját építették és a jövőjét jelenleg is formálják.
Hírek
A Debreceni Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogyan fejlődik, érik a bőr immunrendszere a különböző bőrrégiókban. A szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy serdülőkorban megváltozik a bőr immunológiai védelme, és ezek a változások az eltérő régiókban eltérő módon mennek végbe. A kutatás eredményeit egy nemzetközi folyóiratban közölték, a cikk pedig elnyerte a Debreceni Egyetem és a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díját.
Az Általános Orvostudományi Kar több mint százhúsz most végzett magyar és külföldi hallgatója tette le esküjét, majd vette át orvosi diplomáját szombaton a Debreceni Egyetemen. Az ünnepségen a felavatott orvosokat a kar egykori hallgatója, Meskó Bertalan orvosi jövőkutató is köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az új orvosgeneráció hogyan használhatja hatékonyan a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket a gyógyításban.
A Debreceni Egyetemen tanácskoztak pénteken a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Területi Akadémiai Bizottságainak képviselői. Bács Zoltán rektor az együttműködési lehetőségekről egyeztetett Pósfai Mihállyal, az MTA elnökével és Balla Györggyel, az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság elnökével. A találkozón bemutatták a DE tudományos portfólióját, nemzetközi kapcsolatrendszerét és az egyetemi tudástranszfer útjait.
Gyógyszerhatástan, gyógyszertechnológia, gyógyszerészi kémia, illetve orvosi mikrobiológiai témakörben is több előadás hangzott el a Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Iskola farmakológia és mikrobiológia szekciójának szimpóziumán. A Gyógyszerésztudományi Karon rendezett pénteki eseményen a doktori képzésben részt vevő hallgatók számoltak be tudományos munkájukról, kutatásaik eddigi eredményeiről.
Miközben a klímaváltozás miatt rohamtempóban apadnak a vízkészleteink, naponta tízliterszámra pocsékoljuk a tiszta ivóvizet a zuhanyzóban és a mosógépben. A Debreceni Egyetem kutatói szerint a tisztálkodásból származó úgynevezett szürkevíz kis ráfordítással újrahasznosítható, kiváltva a lakossági vízhasználat több mint felét. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
A Debreceni Egyetem (DE) 13 fiatal kutatója nyerte el idén a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat, az intézmény Természettudományi és Technológiai Karának (TTK) oktatója, Pénzes János munkásságát pedig Bolyai-plakettel ismerték el. A nyerteseket és a díjazottakat szeptember 16-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Székházában rendezett ünnepségen köszöntötték.
A mesterséges intelligencia innovatív és multidiszciplináris alkalmazásai kerültek középpontba a Debreceni Egyetem Informatikai Kara által, az Innovációs Ökoszisztéma Központ támogatásával meghirdetett DEIK.AI Challenge 2026 hallgatói versenyen. A többlépcsős megmérettetés első szakaszának fináléját, az AI Idea Competition döntőjét az Informatikai Karon rendezték meg.
Megjelent az első magyar nyelvű tankönyv a gyermekkori elhízásról. A hiánypótló kötet szerzője Röszer Tamás orvosbiológus, a Debreceni Egyetem tudományos tanácsadója, aki a gyermekkori elhízás kialakulásának biológiai hátterét, következményeit, megelőzését és kezelését foglalja össze a legfrissebb tudományos eredmények alapján. A könyv elsősorban orvostanhallgatóknak és gyakorló orvosoknak szól, de a téma iránt érdeklődő szülők számára is hasznos ismereteket nyújthat.
Ebben az évben is a yoUDay napján köszöntötték a Debreceni Egyetem legkiválóbb sportolóit, azokat, akik a versenypályán és a tanulmányaik során is a maximumra törekednek. Több mint 250 hallgató vehetett át elismerést.