A jelentkezési űrlapok csak bejelentkezés után tölthetők ki.
Kérem jelentkezzen be itt!    Jelszó emlékeztető
Regisztráció

Konferencia felhívás

 

a Magyar Pszichológiai Társaság XXII. Országos Tudományos Nagygyűlésére,

mely 2013. június 5 – 7. között Budapesten kerül megrendezésre

"Kapcsolataink világa" címmel

Az évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé teszi az ország különböző pontjairól származó szakemberek találkozását, új kutatási eredményeik bemutatását, valamint a határon túli szakemberek és a társszakmák eszmecseréjét, együttműködését.

A Nagygyűlésen 70 tudományos szekció kerül majd megrendezésre 3 nap alatt, közel 300 előadással a pszichológia legkülönbözőbb területeiről, s ezeket több mint 70 poszter és 14 műhelybemutató egészíti ki.

Bár a prezentációs javaslatok beküldésének a határideje már lejárt, érdemes a Nagygyűlésre jelentkezni, hogy élvezhesse a páratlanul gazdag szakmai programot. Néhány a betervezett plenáris előadások közül:

·      Prof. Kiss Enikő, az MTA doktora: A lelki ellenálló képesség (rezíliencia) jelensége az egészségpszichológiai kutatásokban

·      Prof. Hunyady György, akadémikus: Az elégedetlenség társadalomlélektana

·      Prof. Vicsek Tamás, akadémikus: Miért működünk hierarchikus struktúrákban?

Részletes információk és jelentkezés a Nagygyűlés honlapján: www.mptnagygyules.hu

Minden befizetésről számlát állítunk ki és postázzuk a megadott címre. Ha a regisztrációs díj átutalásához számlát kérnek, e-mailen (mpt@ppk.elte.hu) meg kell rendelni a díjbekérő számlát, a végleges számlát a befizetés alapján fogjuk postázni a megadott postacímre.

Az MPT XXII. Országos Tudományos Nagygyűlésének számlaszáma:

ERSTE Bank Hungary, 11991102-02102696-00070010