A jelentkezési űrlapok csak bejelentkezés után tölthetők ki.
Kérem jelentkezzen be itt!    Jelszó emlékeztető
Regisztráció

„Sci-ndikátor” verseny

A Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) megalakulása óta stratégiai célként tűzte zászlajára a tudomány népszerűsítését és a fiatal generáció – kiemelten a lányok - érdeklődésének felkeltését olyan hiányszakmák iránt, mint például az informatikai és mérnöki terület. 
Ennek érdekében az ország számos felsőoktatási intézményével, valamint közel 80 ipari szereplővel szorosan együttműködve évente több programot szervezünk. Ezen együttműködések során fogalmazódott meg az igény a „Sci-ndikátor” verseny iránt, melyet nemzetközi jó példák alapján tervez meghonosítani Magyarországon az egyesület.
A Sci-ndikátor kezdeményezés célja, hogy aktivizálja, láthatóvá és sikeressé tegye a technológia-orientált területeken tanuló tehetséges és kreatív egyetemista és PhD hallgatókat – jövendő tudósainkat. 
Meggyőződésünk, hogy a kutatóknak már pályafutásuk elején el kell sajátítaniuk a tudományos karrierjük építéséhez szükséges kommunikációs eszköztárat. A verseny során alkalmat kínálunk a fiataloknak arra, hogy bemutassák kutatási területünket, eredményeiket. A pályázóknak röviden, közérthetően ismertetniük kell tudományos ötletüket vagy konkrét projektjüket a széles nyilvánosság és a piaci szereplők előtt. A döntések meghozatala során a szakmai kiválóság mellett azt a képességet is értékeli a zsűri, hogy hogyan képes a versenyző közvetíteni saját munkájának eredményét.
Az előselejtező után – mely 1 perces, saját készítésű, tudományos ötletet vagy kutatást bemutató videókon alapul – a kiválasztott versenyzőket mentor segíti kommunikációs és előadói képességeik fejlesztésében.
A szórakoztató és látványos országos döntő során (2017. február végén) a szakemberekből álló zsűri és a közönség kiválasztja az év Sci-ndikátorát. Az élő közvetítést partnerünk, a Ustream biztosítja.
A verseny fővédnöke Őexcellenciája Bogyay Katalin ENSZ Nagykövet, az UNESCO Közgyűlés volt elnöke.
Felhívás letölthető innen